Phű,
de rég nem írtam! Talán ez azért lehetett, mert annyi minden történt velem,
mondhatni, viharos gyorsasággal, és még mindig nem tudtam felfogni, hogy
diplomás lettem a legutóbbi bejegyzés óta O.o Hihetetlen még csak leírni is,
nemhogy belegondolni. Június 11-én és 13-án megvolt a két záróvizsgám és a
szakdolgozatom védése, mindenből jelest kaptam, ami hatalmas dicsőség, és
igazán büszke lehetek (és most kivételesen vagyok is) magamra. Pénteken pedig
megvolt a diplomaosztó, ami dögunalmas volt, közel 300 diplomát osztottak ki.
Nem felejtem el soha a pillanatot, amint a magyar alapszakosok közül engem
szólítottak elsőként a színpadra (éljen a b betűs vezetéknév!), és remegő
lábakkal indultam kezet fogni a rektorral, majd pedig a dékán úrral, aki nem
mellesleg az egyik kedvenc tanárom, és aki nem mulasztotta el odasúgni nekem,
hogy ne menjek messzire, célozva rá, hogy maradjak csak a fenekemen itt
mesterszakon. Összességében szép élmény volt, együtt lenni még utoljára a
többiekkel, csinosan kiöltözve, kisminkelve, a talárban parádézva.
Nem
tudom, mit kezdjek most magammal. Diákmunkát már nem vállalhatok, egy hónapot
akartam csak dolgozni amúgy is, mert augusztusban nyaralás, utána meg már
lassan intézni kell az iskolai dolgokat. Jelenleg valami fura üresség van
bennem, egyelőre nem találtam még rá magamra, hogy most mit kéne. Nem érzem azt
a katarzist, hogy most vége, hiszen ha minden jól megy, szeptembertől
mesterszak, vagy a vágyott, vagy, ha az nem jön össze, a második helyre, amit
jelöltem, biztosan felvesznek. Csak persze nagyon nem mindegy.
Meglátjuk,
mi lesz. Egyelőre kábán büszke vagyok, és félek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése