Sz.rtenger

Baromi bizonytalan vagyok a jövőmet illetően, és a kedves egyetem nem nagyon segít a döntésben, sőt, csak lököd afelé, hogy soha a büdös életben ne akarjak tanár lenni. Az van, hogy második évemet töltöm a mesterszakon, és gőzöm sincs arról, hogy kéne tanítani. A pedagógiás óráink kalap szart sem érnek, a pedes tanárok vagy baromi elfoglaltak, mert más iskolákban is oktatnak, vagy csak szimplán szarnak bele az egészbe. Ja, és összesen HÁROM pedtanár van. Három. Oké. Nem tudom, hogyan reagáljak majd a diákok által előidézett váratlan szituációkra, nem tudom, hogyan tegyem érdekessé az óráimat, nem ismerem a kamaszok lélektanát (csak annyira, amennyire még emlékszem rá, milyen volt diáknak, kamasznak lenni, szóval ez még rendben is volna). Ott ülök nap, nap után, és nincs semmi értelme. Magyarból csak ismétlünk, de olyan dolgokat, amik középiskolában soha, de soha nem fognak előkerülni. Huszadjára rágjuk át magunkat az irodalomelméleten, Gadamertől Szegedy-Maszákig, ami tök jó, csak az életben nem kerül elő többet, kivéve, ha egyetemen tanítok (LOL). Más irodalmas órán kortárs irodalmat veszünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de mi még emelt szinten is csak Pilinszkyig jutottunk el az anyagban, ő meg lazán nem kortárs, ugyebár. Nyelvészetből sokadjára nyúlunk az uráli alapnyelv témaköréhez. Minek, már megint? Nem fogom tanítani!

De olyan óránk, hogy hogyan állíts össze egy tisztességes nyelvtanórát, NEM VOLT.

A drámapedagógia az, aminek van értelme, igaz, hogy minden pénteket ott töltünk, és pár szombatot is, de már nem érdekel. Ott legalább kapok tudást, cserébe valamit azért, hogy ott vagyok, hogy tanulni akarok. Ne tanítsanak hétköznap pedből, rendben. Ismételjünk magyarból, oké. De inkább nem járok be, inkább keresek állást mint ped. asszisztens, de ne rabolják el az időmet.

Semmiben sem vagyok biztos. Nem tudom, nekem való-e egyáltalán ez a pálya, fogalmam sincs semmiről, legalábbis így érzem. Jó lenne beszélgetni, és nemcsak egymással. Jó lenne, ha a tanáraink biztatnának minket, ha azt mondanák, csináld csak, hülyegyerek, jó leszel, megoldod. Mindig azt szajkózzák, hogy na, majd a gyakorlatban tapasztaljuk meg úgyis. Hát, akkor kérdezem én, minek ülök itt két évet feleslegesen? Megtanulnám önállóan, amit meg lehet, aztán kész.

Ja, és teszem még hozzá a szép kis litániához, hogy eddig gyerekeket csak hospitálás alkalmával láttunk. Erre most lesz egy óránk, ahol majd mikrotanítást kell végezni a város egyik legjobb gimnáziumában. Úgy érzem, hányok az idegességtől, ha erre gondolok, és erről az egyetem tehet. Nem állapot, hogy másodévben kerülünk éles helyzetbe először.

Mindeközben pedig gyűlölöm és undorodom tőle, hogy mindig panaszkodom, de nem tudok mit tenni. Felbasznak bizonyos dolgok. Főleg, ha a jövőmről van szó, amit úgy érzem, ezúttal abszolút nem én befolyásolok. 

Egyetem, vagy mi

Hétfőn kezdődik az egyetem. Ilyen leszarom-üzemmódban is rég voltam. De az is lehet, hogy soha. Csupán két hétig szivattak minket a tárgyfelvétellel, ami még mindig nem oldódott meg. Úgyhogy ma szépen elküldjük a kedves hangvételű kis üzenetünket. Jó muri lesz ez a félév. Bár kivételesen csak négy szombatot kell bent tölteni, ellenben szinte az összes pénteket. De ez már jelentős haladás az eddigiekhez képest. Amúgy persze hétfőtől-csütörtökig órák vannak, ez nem is kérdés, ugye. De, ahogy előző félévben valamikor megfogadtam, teljesen le fogok szarni mindent, csak az érdekel, amiből én profitálok. Ami megint kevés lesz, úgy érzem. De már túl vagyok azon, hogy jó kisdiák legyek. Kapjam meg az ösztöndíjat, és kaszáljam le azt a tudást, amit én hasznosnak érzek, plusz műveljem önmagam úgy, ahogy csak tudom. Ezek a céljaim. Vicces, hogy már fel se kapom a vizet, amikor meglátom a katasztrófa órarendet. Már csak röhögtem, amikor egyik durva stílusú, teljesíthetetlen elvárásokat támasztó tanárunk már a reghéten küldte az emailt, hogy mit vár el tőlünk egy hónap múlva, és hogy már most készüljünk.

De nem baj. A Maroon 5 új albuma például csodásmesés, vannak apró örömök, amiknek nagyon tudok örülni, és amikből sokkal többet épülök, mint a nyamvadt egyetemből. 

Lord Baelish

A ki tudja, milyen okból újra feltörő Petyr Baelish-mániámnak köszönhetően úgy döntöttem, végre belevágok a Trónok harca könyvekbe. Az első négy rész meg is van, mindet jegyzettámogatásból vettem, jee. Nem tudom, eddig miért nem kerítettem rá sort, de Lord Baelish megoldotta a problémámat. Eddig nagyon-nagyon tetszik, ahogy várható is volt.

Álmaim egyik netovábbja ez a pasi. A karakter meg mén inkább. A rabszolgája akarok lenni. És amúgy normális vagyok. Néha. 

Öregszem

Hihetetlen, de tegnap volt a kishúgom első iskolai napja. Nagyon durva, hogy még szinte tegnap született, ma pedig már közel 7 éves nagylány. Azt mondta, hogy „király a suli”. Kíváncsi vagyok, meddig gondolja még így.