Jó
isten, százmillió éve nem írtam ide… Gyötör a bűntudat, úgyhogy úgy döntöttem,
rittyentek pár sort.
Elkezdődött
a gyakorlat, ezzel kezdeném. Egyelőre még csak órákat figyelek meg, illetve egy
nagy mázli folytán munkát kaptam egy esti gimnáziumban, ott már élesben megy az
akció. Kicsit félve, kicsit még bizonytalanul, de azt hiszem, elmondhatom, hogy
mégiscsak nekem való ez a pálya. Természetesen rengeteg mindent kell még
tanulnom, de összességében… Jól érzem magam. Nincs reggelenként gyomorgörcs
vagy utálkozás, nem érzem tehernek, hogy be kell mennem az iskolába. Azt
hiszem, ez a legfontosabb dolog, ha munkáról van szó.
Próbálom
kihasználni, hogy határmezsgyén mozgok, hiszen még nem vagyok tanár teljes
mértékben, de már diák sem vagyok. Ez viszont azt a szerencsés (néha
szerencsétlen, persze) helyzetet eredményezi, hogy mindkét felet meg tudom
érteni, mindkét oldalról tudok tanulni, infókat magamba szívni.
Egyszóval
még kissé óvatosan merem csak leírni, hogy nekem ez tetszik, minden nehézsége
ellenére, annak ellenére, hogy mindenki fröcsög, hogy minősítés, portfólió, meg
a többi ostoba dolog.
Az
esti gimnázium pedig nagy megtiszteltetés, ugyanakkor mélyvíz is, de nem bánom,
mert itt már elkezdtem a munkát, így, mire a gyakorlatban odáig jutok, hogy
elkezdem, már nem teljesen tapasztalatlanul állok majd az osztályok elé.
Furcsa,
mert mielőtt belépek a terembe, izgulok, nem az a régi, hányós izgalom ez, ami
még az egyetemi időkben is néha felütötte nálam a fejét – úgy látszik, már
megedződtem –, hanem valami kevésbé szorongató érzés, de amint bemegyek az
ajtón, ez varázsütésre elillan. Nem tudom, mi ez, de örülök neki, hogy nem a
vécékagylót ölelve töltöm az órák előtti pillanatokat.
Szóval…
Ez van most. Jelenleg nagyjából a legtöbb percemet óraterveken való agyalás
tölti ki, vagy az, hogy beosztom a napokat, hogy mindenre legyen időm a félév
végéig, és tudjak végezni mindennel.
Persze
nem is én lennék, ha nem szakítanék időt bizonyos dolgokra, de erről majd talán
egy későbbi posztban :D