Hétfőn
kezdődik az egyetem. Ilyen leszarom-üzemmódban is rég voltam. De az is lehet,
hogy soha. Csupán két hétig szivattak minket a tárgyfelvétellel, ami még mindig
nem oldódott meg. Úgyhogy ma szépen elküldjük a kedves hangvételű kis
üzenetünket. Jó muri lesz ez a félév. Bár kivételesen csak négy szombatot kell
bent tölteni, ellenben szinte az összes pénteket. De ez már jelentős haladás az
eddigiekhez képest. Amúgy persze hétfőtől-csütörtökig órák vannak, ez nem is
kérdés, ugye. De, ahogy előző félévben valamikor megfogadtam, teljesen le fogok
szarni mindent, csak az érdekel, amiből én profitálok. Ami megint kevés lesz,
úgy érzem. De már túl vagyok azon, hogy jó kisdiák legyek. Kapjam meg az
ösztöndíjat, és kaszáljam le azt a tudást, amit én hasznosnak érzek, plusz
műveljem önmagam úgy, ahogy csak tudom. Ezek a céljaim. Vicces, hogy már fel se
kapom a vizet, amikor meglátom a katasztrófa órarendet. Már csak röhögtem,
amikor egyik durva stílusú, teljesíthetetlen elvárásokat támasztó tanárunk már
a reghéten küldte az emailt, hogy mit vár el tőlünk egy hónap múlva, és hogy
már most készüljünk.
De
nem baj. A Maroon 5 új albuma például csodásmesés, vannak apró örömök, amiknek
nagyon tudok örülni, és amikből sokkal többet épülök, mint a nyamvadt
egyetemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése