Beteg
vagyok, nyűgös, álmos, és nagyon nem akarom a holnapi kezdettel újra meginduló
mókuskereket, amit ezúttal már mesterszakos hallgatóként fogok taposni…
A
parlagfűallergiám ezúttal szeptemberig várt, a kis rohadék, hogy lecsapjon rám,
pluszban pedig még meg is fáztam, úgyhogy nemcsak taknyom-nyálam folyik egybe
és olyan a szemem, mint Terminátornak, hanem köhögök és a torkom is fáj.
Alapvetően nem vagyok rossz beteg, de most nagyon hisztériásan viselem. Tiszta
lappal kéne indulni, de így hogyan legyek vidám és kipihent az első napon?
Olyan leszek holnap, mint akit a betonkeverőből húztak elő.
Az
órarendem maga a téboly, ott fogom khm magamba inni a tudást 7-ből 6 napon át,
szinte minden héten, és szinte mindennap reggeltől estig, a lógás lehetősége
pedig ki van zárva, tekintve, hogy minden órán nagyjából maximum 10-en leszünk,
és a tanárok már ismernek engem alapszakról is.
Az
én egyetlen uracskámmal is igen összeveszős a hangulat, és ráadásul nincs is
itt velem, hogy megölelgessen, megvigasztaljon, és hallgassa a sirámaimat.
Haragszom rá.
Igazából
kurvára haragszom most mindenkire :D
Az
ősznek sem tudok még annyira örülni – pedig imádom, a kedvenc évszakom – mert még
mindig dögmeleg van. Cserébe persze reggel és este már a nyári kánikulához
képest farkasordító a hideg. Alig várom, hogy valamivel hűvösebb legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése