2013. február 6., szerda

Modern Family

Többek között azért is imádom a vizsgaidőszak utáni szünetet, mert ilyenkor van időm bepótolni a sorozataimat, sőt, rendszerint erős túladagolásban van részem, de imádom!

Az új szerelem-sorozatom a Modern Family. Nagyjából két hete kezdtem el, és ledaráltam 3 évadot (csak a rend kedvéért: egy évad 24 részes, egy rész 21 perces), és már belevágtam a 4. évadba is (pedig megfogadtam, hogy erős leszek, és kivárom, míg kijön a teljes évad). Régebben nagy How I met your mother-es voltam, és hiányzott egy sitcom az életemből, mióta nem néztem. A Modern Family viszont túltett minden eddigi sitcomon. Annyit röhögök egy-egy részen, hogy nem igaz! :D Néha megható momentumok is vannak, úgyhogy van, hogy nem a nevetéstől folynak a könnyeim. Elmondhatatlanul jó, rég szórakoztam ilyen jól egy sorozaton.
A sztorit nagyon röviden össze lehet foglalni: egy 21. századi, amerikai nagycsalád mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Kb. ennyi. De mindig történik valami, ahogyan a való életben is. Az apa, Jay (El Bundy, ha úgy jobban tetszik =)) válása után egy fiatal bombázót vesz feleségül, Gloriát, aki hozza magával a koraérett kisfiát, Mannyt is. Jay-nek van két felnőtt gyereke, Claire és Mitchell. Claire három gyereket nevel enyhén bolondos férjével, Phillel karöltve, míg Mitch férfi partnerével, Cammel készül örökbe fogadni egy vietnami kislányt. Ez az alapsztori.
Minden részben egy kis minikalandot láthatunk, konfliktusokat az összetartó család tagjai közt, szülő-gyerek kapcsolat, testvérkapcsolat jelenik meg előttünk. Két okból remek (a szuper, intelligens humora mellett): egy családi történet manapság, amikor mindenki a neten éli az életét, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen fontos a család. Hiszen lehetek akármilyen jó a melóban, suliban, ha nincs kinek eldicsekedni vele, nincs, aki megveregesse a vállam, és feltétel nélkül elfogadjon és szeressen akkor is, ha hibáztam. A másik pedig, hogy egy percig nem érezzük, hogy ez egy sorozat. Olyan, mintha a valóságot látnánk, akármelyik család lehet ilyen, vagy ehhez hasonló. Ezáltal pedig olyan szituációkat tár elénk, amik akár a valóságban is megtörténhetnek, ezért elgondolkodtad.
A legjobb pedig, hogy az összes főkarakter szerethető, sőt, imádnivaló. Tényleg olyanok, mint egy nagy, jóravaló család. Természetesen valaki mindig „gyarló” szerepbe kerül, hibázik, de ott van a család, aki megbocsát. Mindegyik szereplőnek van hibája, nem is kevés, de talán pont emiatt ennyire életszagú és szerethető az egész.
Az én kedvencem Gloria, a fiatal, kolumbiai feleség, aki olyan akcentussal beszél, ami miatt kihagyhatatlan az eredeti nyelven való megtekintés. Gyönyörű nő, igazi komika =) A másik kedvencem pedig Mitch. Rengeteg megmozdulásában, jellemvonásában magamra ismerek. Számomra ő az etalon a szereplők közül.
A többieket is nagyon bírom, mindenkit másért. Claire, az igazi anyuka, aki szigorú, mindig igaza van, utál veszíteni, de be tudja látni, ha hibázott. Phil, a dilis :D, mindig van valami hülye dolga, olyan, mint Peter Griffin, néha fárasztó, mégis rengeteget lehet rajta röhögni. Jay, a mogorva, aki, annak ellenére, hogy már nem fiatal, képes megváltozni. Cam, aki szintén dilis, és rengeteg meleg sztereotípiát megjelenít, mégsem lehet nem szeretni. Manny, a koravén kissrác, akinek mindig van egy kiszemeltje, akinek udvarol, verseket ír, pánsípon játszik. Claire és Phil három gyereke, akik három teljesen más egyéniség.
Szóval bárkinek ajánlom, mert egyszerűen imádnivaló és borzasztó vicces.
 
Cam, Mitch és Gloria
Halloween-rész

Családi fotó

Disneyland
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése