2015. november 17., kedd

Kis szünet

Vasárnap végeztem az MA-szakdolgozatommal, most a témavezetőmnél van, várom az ítéletet, hogy jó-e így, mit kell javítani. Ha minden rendben vele – amit őszintén remélek, elég sokat dolgoztam rajta, félve merem kijelenteni, de szerintem egész jó lett, és mindenképpen korrekt ennyi egyéb feladat mellett –, akkor 23-án viszem köttetni, aztán amint készen van, le is adom, amúgy is nov. 30 a leadási határideje.
A tanítással is végeztem a múlt héten. Kicsit szomorú is, rossz elbúcsúzni a diákoktól, akikkel pár hónap alatt nagyon jó lett a kapcsolat. De kicsit örömteli is, mert nagyon elfáradtam.
Januárban fogok végezni végre az egyetemmel, de addig is munkát szeretnék keresni, méghozzá mielőbb. Egy fix hely már van, de mellé kéne még egy főállás is. Meglátjuk, mik a lehetőségek, a héten beszélek illetékesekkel, ha minden igaz.
De most, hogy végeztem a nehezével, van egy kis időm végre leereszteni és pihenni. Főztem végre újra, jó volt látni a falás örömét az uram pofiján, és hát valóban a házikoszt a legjobb.
És ami még örömteli: megengedtem magamnak azt az örömöt és kissé talán luxust (na jó, nem végiggüriztem minden napot és hetet szeptember óta), hogy második napja dögöljek a tévé előtt és sorozatot nézzek. A Walking dead már kb. ezer éve listás volt, anno láttam is az első részét, de aztán valahogy, valamiért abbamaradt. Hát most folytattam, másfél évad lement két nap alatt. Annyira hiányoztak már ezek a napok, amikor kicsit csinálhatom ezt, méghozzá lelkiismeret-furdalás nélkül. Szerelmemsorozatból, a Hannibalból még mindig hátravan a fele 3. évad, de nem bírom rávenni magam, minden pillanata egy átlényegülés, egy csoda, egy imádat, súlyos fájdalmakat élek át minden rész megnézésével :D Egyszerűen imádom, azt hiszem, a legjobb sorozat, amit valaha láttam. A Walking deadre is nagyon rácuppantam, ahogy várható is volt. Szeretem.

Szóval most jól vagyok. Minden oké. Próbálok rápihenni a jövő várható megpróbáltatásaira. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése