Volt itt nekem egy
kihívásom, de ahogy nézem, tavaly is január elején tettem közzé, pedig
valójában a szülinapomkor fogadtam meg ezeket a dolgokat. Sebaj, jobb későn,
mint soha.
Azt hiszem, leírhatom
bátran, hogy nagyon jól sikerült most a kihívás. Büszke vagyok magamra, mert
úgy érzem, épültem, a legfontosabb pontokat kipipáltam. Jó érzés.
1.
Elolvasni végre Tolkien-től a Szilmarilokat.
Ez úgy látszik, már sosem fog összejönni.
3. Irodalmi
színhelyeket látogatni. Nem jött össze annyi, mint
amennyit szerettem volna, de voltunk Balatonszárszón a József Attila
emlékházban, ami csodás élményt jelentett.
4.
Elolvasni 100 könyvet (ez szilveszterig
is megteszi :D ugyanis ez volt az egyetlen fogadalmam december 31-én). Ezt is félig veszem elvégezettnek, a fele sikerült csak
ugyanis, viszont már idén is elkezdtem ezt a kihívást, és tavaly és most is
nagyon élvezem.
5. Mindről
valamiféle feljegyzést, véleményt írni, ha minden jól megy, a blogomra is
kitenni. Cöh, elkezdtem, de annyiban is maradt néhány könyv
után, amit bánok. Remélem, idén tudom tartani ezt a pontot.
6. Befejezni
a szakdolgozatomat, hogy ne a tanítási gyak. alatt kelljen vele bajlódni.
Ugyan nem jóval előbb írtam meg, de nem maradt a neheze a gyakorlatra sem.
Büszke vagyok magamra, hogy nem kapkodtam.
7.
Befejezni a portfóliót, hogy azzal se
akkor kelljen foglalkozni már, max. az utolsó simítások szintjén. Haha. A lényeg, hogy ezt is leadtam időben
8. Listát
írni arról, hogy milyen a jó tanár, milyen szeretnék lenni, mit rühelltem én
egy tanárban, mit szeretnék megőrizni magamból mindenképpen.
Ez megvolt. Sokat segített a gyakorlat.
9. Előre
felkészülni, amennyire lehetséges, a tanítási gyakra (óravázlatok,
anyaggyűjtés, stb.). Nagyjából ez is sikeresnek mondható.
10. Önművelésre
törekvés, képezni magam, főleg drámapedből – több hospitálás pl.
Sokat képeztem magam, ez tény, bár inkább magyarból.
11. Minél
többet dolgozni a nyáron, lehetőleg úgy, hogy kapcsolódjon a jövőmhöz. Na ez nem jött össze sajnos.
12. Egy
klasszat nyaralni – kb. ez lesz az utolsó nyaram diákként, ezt kihasználni.
Ez viszont igen. Horvátországban voltunk a családdal.
13. Rengeteget
írni, törekedni arra, hogy minden nap legalább egy oldalt valamelyik készülő
regényből. Nem haladtam annyit, amennyit akartam, de azért
sikeresnek mondanám ezt a pontot, mert új ötleteim is lettek, amiket el is
kezdtem megvalósítani.
14. Mindent
úgy csinálni, hogy elsősorban nekem legyen jó, ha a helyzet engedi. Egyre jobban haladok ebben a pontban is, kezdek ráállni erre
a szemléletre, és már az esetek nagy százalékában sikerül is.
15. Sokat
fotózni. Ez is megvolt, többek közt babafotókat is
csináltam, ami nagyon jó élmény volt.
16. Sokat
főzni, új recepteket kipróbálni. Főzhettem volna
többet, de kipróbáltam pár új receptet, amiről szeretnék majd bejegyzést is
hozni.
17. Színházba
járni. Ez sajnos kész csőd volt. Viszont 2016-ot máris
jobban indítom, csütörtökön megyek az Operettszínházba. Alig várom!
18. Jó
filmeket nézni a kedvenceimmel a főszerepben. Ez is megvolt
többé-kevésbé.
19. Újraolvasni
a Gyűrűk Urát.
20. Jobban
odafigyelni az egészségemre. Hááát. Magamhoz képest szerintem
ez is eléggé rendben volt.
21. Mindig
jókedvűnek lenni, nem hagyni, hogy bárki is elrontsa.
Ha nem is jókedvű voltam, de a leszarom-tablettát sokszor használtam. Sokkal
kevesebbszer romlott el a kedvem, mint régebben.
22. Sok
közös programot tervezni/szervezni C-vel. Ez is megvolt,
bár persze mindig lehetne még több. Voltunk sokat moziban, apáméknál és az ő
szüleinél, termálfürdőben, emlékházban, a Balatonon, koncerteken, humoresten.
23. Jótékonykodni,
segíteni másokon, nyilván amennyire a lehetőségeim engedik.
Erre a pontra nagyon büszke vagyok. A cipősdoboz akció keretében küldtünk a
barátnőimmel közösen dobozokat gyerekeknek, illetve az egyik szervezet
színeiben segítettem tartós élelmiszert gyűjteni, ugyanennek a szervezetnek
segítve vettem részt a gyereknapon is a gyerkőcök szórakoztatásában.
24. Sokat
kreatívkodni, ha már így rákaptam decemberben. Juj, ez is
nagyon jól sikerült. Rákaptam az arm knittingre, több sálat és egy takarót is
gyártottam. De festettem fadobozokat is, és befőttesüvegből csináltam
piperetárolót is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése