2014. szeptember 13., szombat

Sz.rtenger


Baromi bizonytalan vagyok a jövőmet illetően, és a kedves egyetem nem nagyon segít a döntésben, sőt, csak lököd afelé, hogy soha a büdös életben ne akarjak tanár lenni. Az van, hogy második évemet töltöm a mesterszakon, és gőzöm sincs arról, hogy kéne tanítani. A pedagógiás óráink kalap szart sem érnek, a pedes tanárok vagy baromi elfoglaltak, mert más iskolákban is oktatnak, vagy csak szimplán szarnak bele az egészbe. Ja, és összesen HÁROM pedtanár van. Három. Oké. Nem tudom, hogyan reagáljak majd a diákok által előidézett váratlan szituációkra, nem tudom, hogyan tegyem érdekessé az óráimat, nem ismerem a kamaszok lélektanát (csak annyira, amennyire még emlékszem rá, milyen volt diáknak, kamasznak lenni, szóval ez még rendben is volna). Ott ülök nap, nap után, és nincs semmi értelme. Magyarból csak ismétlünk, de olyan dolgokat, amik középiskolában soha, de soha nem fognak előkerülni. Huszadjára rágjuk át magunkat az irodalomelméleten, Gadamertől Szegedy-Maszákig, ami tök jó, csak az életben nem kerül elő többet, kivéve, ha egyetemen tanítok (LOL). Más irodalmas órán kortárs irodalmat veszünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de mi még emelt szinten is csak Pilinszkyig jutottunk el az anyagban, ő meg lazán nem kortárs, ugyebár. Nyelvészetből sokadjára nyúlunk az uráli alapnyelv témaköréhez. Minek, már megint? Nem fogom tanítani!
De olyan óránk, hogy hogyan állíts össze egy tisztességes nyelvtanórát, NEM VOLT.
A drámapedagógia az, aminek van értelme, igaz, hogy minden pénteket ott töltünk, és pár szombatot is, de már nem érdekel. Ott legalább kapok tudást, cserébe valamit azért, hogy ott vagyok, hogy tanulni akarok. Ne tanítsanak hétköznap pedből, rendben. Ismételjünk magyarból, oké. De inkább nem járok be, inkább keresek állást mint ped. asszisztens, de ne rabolják el az időmet.
Semmiben sem vagyok biztos. Nem tudom, nekem való-e egyáltalán ez a pálya, fogalmam sincs semmiről, legalábbis így érzem. Jó lenne beszélgetni, és nemcsak egymással. Jó lenne, ha a tanáraink biztatnának minket, ha azt mondanák, csináld csak, hülyegyerek, jó leszel, megoldod. Mindig azt szajkózzák, hogy na, majd a gyakorlatban tapasztaljuk meg úgyis. Hát, akkor kérdezem én, minek ülök itt két évet feleslegesen? Megtanulnám önállóan, amit meg lehet, aztán kész.
Ja, és teszem még hozzá a szép kis litániához, hogy eddig gyerekeket csak hospitálás alkalmával láttunk. Erre most lesz egy óránk, ahol majd mikrotanítást kell végezni a város egyik legjobb gimnáziumában. Úgy érzem, hányok az idegességtől, ha erre gondolok, és erről az egyetem tehet. Nem állapot, hogy másodévben kerülünk éles helyzetbe először.

Mindeközben pedig gyűlölöm és undorodom tőle, hogy mindig panaszkodom, de nem tudok mit tenni. Felbasznak bizonyos dolgok. Főleg, ha a jövőmről van szó, amit úgy érzem, ezúttal abszolút nem én befolyásolok. 

2014. szeptember 6., szombat

Egyetem, vagy mi

Hétfőn kezdődik az egyetem. Ilyen leszarom-üzemmódban is rég voltam. De az is lehet, hogy soha. Csupán két hétig szivattak minket a tárgyfelvétellel, ami még mindig nem oldódott meg. Úgyhogy ma szépen elküldjük a kedves hangvételű kis üzenetünket. Jó muri lesz ez a félév. Bár kivételesen csak négy szombatot kell bent tölteni, ellenben szinte az összes pénteket. De ez már jelentős haladás az eddigiekhez képest. Amúgy persze hétfőtől-csütörtökig órák vannak, ez nem is kérdés, ugye. De, ahogy előző félévben valamikor megfogadtam, teljesen le fogok szarni mindent, csak az érdekel, amiből én profitálok. Ami megint kevés lesz, úgy érzem. De már túl vagyok azon, hogy jó kisdiák legyek. Kapjam meg az ösztöndíjat, és kaszáljam le azt a tudást, amit én hasznosnak érzek, plusz műveljem önmagam úgy, ahogy csak tudom. Ezek a céljaim. Vicces, hogy már fel se kapom a vizet, amikor meglátom a katasztrófa órarendet. Már csak röhögtem, amikor egyik durva stílusú, teljesíthetetlen elvárásokat támasztó tanárunk már a reghéten küldte az emailt, hogy mit vár el tőlünk egy hónap múlva, és hogy már most készüljünk.

De nem baj. A Maroon 5 új albuma például csodásmesés, vannak apró örömök, amiknek nagyon tudok örülni, és amikből sokkal többet épülök, mint a nyamvadt egyetemből. 

Lord Baelish

A ki tudja, milyen okból újra feltörő Petyr Baelish-mániámnak köszönhetően úgy döntöttem, végre belevágok a Trónok harca könyvekbe. Az első négy rész meg is van, mindet jegyzettámogatásból vettem, jee. Nem tudom, eddig miért nem kerítettem rá sort, de Lord Baelish megoldotta a problémámat. Eddig nagyon-nagyon tetszik, ahogy várható is volt.

Álmaim egyik netovábbja ez a pasi. A karakter meg mén inkább. A rabszolgája akarok lenni. És amúgy normális vagyok. Néha. 

2014. szeptember 2., kedd

Öregszem

Hihetetlen, de tegnap volt a kishúgom első iskolai napja. Nagyon durva, hogy még szinte tegnap született, ma pedig már közel 7 éves nagylány. Azt mondta, hogy „király a suli”. Kíváncsi vagyok, meddig gondolja még így. 

2014. augusztus 26., kedd

Gyerekkori "szerelmek"

Mivel lételemem a nosztalgiázás, imádom visszanézni azokat a filmeket, amiket gyerekkoromban szerettem, és ötezerszer meg tudtam nézni. A szerencse az, hogy ezeknek nagy része még most is üt :D Ilyen volt például az Ace Ventura, a Nicsak, ki beszél első két része, a Csupasz pisztoly filmek, az Indiana Jones, az Addams family, és persze a Vissza a jövőbe trilógia (na meg a Disney). Mint minden kiskölyöknek, nekem is lettek „szerelmeim”, akiket most bemutatnék, lássa mindenki, milyen jó is az ízlésem – mert többségükről még mai szemmel is azt mondom, hogy jól néztek ki. Harrison Fordért a mai napig megőrülök, Fülöp herceg sosem öregszik, a többieket viszont az adott szerepeikben imádtam, és imádom most is. A sorrend nem mérvadó.
1.      Sandokan – Volt a Sandokan sorozat, mindig a nagypapámmal néztem, és csüngtem Kabir Bedi-n. Vicces ez egy kb. hatéves kislánytól, nem? :D Nem egy tipikus simabőrű tinibálvány. Szakállas, indiai, alfahím kalóz, és azok a gyönyörű szemek... Mit sem változtam, úgy érzem. 

2.      Imoteph a Múmiából  – Úgy tűnik, a főgonoszok iránti rajongásom is korán kezdődött. Emlékszem, mennyire féltem a Múmia első részétől, többedszerre is, de ez a kopasz fickó nemcsak az ijedelem miatt dobogtatta meg a szívemet.

3.      Marty McFly – Ó, te jó ég. Pici, de furfangos fiatal srác, aki okos és vicces is. Végem volt. Különösen a 3. részben imádtam, ez a cowboy-ruha nagyon bejött, már majdnem macsóssá tette Marty-t. A légdeszkája pedig kb. a legmenőbb dolog volt, amit csak el tudtam képzelni. Ma is vágyom egyre :D 

4.      Harrison Ford elsősorban az Indiana Jones-ból, de Han Soloként is – Ó, igen, őt kellett volna az első helyre tenni. Imádtam a szexis régészprofesszort! Nem is tudom ragozni, de nekem Harrison-t tekintve mindegy, hogy ostorral vagy űrből szalajtott pisztollyal küzd, én imádom a mai napig. 

5.      Fülöp herceg – Az első szerelmem :D Szerettem nagyon a Disney-t, kiskoromban a Csipkerózsika, a Pochahontas, az Oroszlánkirály és a Mulan voltak a kedvenceim (és az Anasztázia meg a Tom és Jerry, ami nem Disney). A Csipkerózsika volt a top 1, és Fülöp nagyon tetszett nekem. Romantikus selyemfiú, mi több kell egy kislánynak? Ma már rájöttem, hogy az én ízlésemnek a Kis hableány Eric hercege felel meg <3 De még mindig Fülöp a kedvenc Disney hercegem. 

6.      Kovu – Tudom, ez már a legalja, de kifejezetten szerelmes voltam egy oroszlánba. Ráadásul egy gonosznak induló oroszlánba :D 

7.      John Travolta a Nicsak, ki beszélből – Talán nem is kell magyaráznom. Én is akartam vele táncolni. 


Plusz egy: Gomez Addams. Nem tehettem meg, hogy éppen őt hagyom ki, mert megvesztem az Addams family-ért kiskoromban, őrülten röhögtem a poénokon, egy részét persze csak most értem igazán, de imádtam. Gomez akkor még nem tetszett, most viszont, ah. Raul Julia jó pasi volt. 

Nektek voltak ilyen szerelmeitek? Kíváncsi lennék, ha valaki még olvas, írja meg kommentben, vagy akár saját bejegyzésben! :) 

2014. augusztus 25., hétfő

2014 nyara

Ezer éve nem blogoltam, megint. De most hagyjuk a litániát, inkább egy kis élménybeszámoló jöjjön a nyaramról. Júniusban nagyjából döglöttem, de rám is fért, jólesett a pihenés, olvasás, céltalan gépezés. C. is lediplomázott, volt öröm és boldogság a sikeres záróvizsgája és diplomavédése után. Voltunk a szüleinél, ahol kisciciák születtek, úgyhogy kimacskáztuk magunkat. A legjobb barátnőmnél is voltam pár napot Budapesten. Legendás volt. <3
Aztán júliusban dolgoztam. Olyan munkát vállaltam el, amiről soha nem gondoltam volna, hogy bírni fogom: a helyi idősek otthonában lettem „mentálhigiénés munkatárs”, ahogyan a munkaszerződésben írták. Az itteni öregek sajnos nemcsak a koruk miatt élnek itt, hanem mentális és/vagy fizikai betegségek okán is. Ennek ellenére nagyon élveztem a munkát, már ha lehet így mondani. Csupán néhány idős volt, akinek az állapota és a kedve is megengedte, hogy kijárjon az ebédlőbe, de akik kijöttek, mindig nagyon vártak minket (egy nagyon kedves, új barátot is kaptam a munkával, egy másik diákmunkás lány személyében), és szívesen meséltek az életükről. Az volt a feladatunk, hogy a nap egy jó részében szórakoztattuk őket, beszélgessünk, hajtogassunk, felolvassunk nekik. A hajtogatást nagyon élvezték, édesek voltak. Úgy érzem, hogy sokat tanultam ebben a három hétben – sajnos csak ennyi időt tudtak nekem biztosítani.
A július vége és az augusztus első fele a nyaralásról szólt. Nagyon szerencsés voltam idén, július végén négy napra eljutottunk a párommal Olaszországba, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Strandoltunk egy napot Jesoloban, Velencében is voltunk, bár sajnos aznap zuhogott az eső. A kapcsolatunknak is nagyon jót tett, még közelebb kerültünk egymáshoz. <3
Augusztusban pedig a családommal nyaraltam Horvátországban. Rengeteget olvastam, pihentem, fürödtem, egyszóval remek volt.

Nagyon hálás vagyok a mozgalmas és változatos nyárért, még több ilyet. És most jöjjön pár kép, amiket én lőttem.

Tenger

Kilátás a Miramare kastély ablakából

Miramare kastély

Jesolo

Velence <3

Murano. Világítótorony

Cicák :3

Horvátország

Kis virág Horvátországban

2014. március 27., csütörtök

Túl sok infó - tag

Ezt a taget az Otthonka blogról szedtem, szerintem szuper, ki is töltöttem :) Remélem, követni fogjátok a példám.

1: Mi van rajtad?
Itthon vagyok, már lefürödtem, nehéz nap volt, úgyhogy már a kedvenc pizsamám, fehér trikó és rövidnadrág kis rózsaszín rózsákkal.

2: Voltál valaha szerelmes?
Voltam, úgy igazán talán háromszor, négyszer. De azt hiszem, igazán most van benne részem.

3: Volt rettenetes szakításod?
Nyilván egy szakítás nem lehet könnyű, de nekem mindig inkább az utána következő hetek-hónapok voltak rosszak. Én valahogy mindig viszonylag könnyen tovább tudok lépni. De a másik fél volt, hogy nem tudta elfogadni, hogy vége, ezért viták alakultak ki, így sajnos a rossz maradt meg, nem a jó emlékek :/

4: Milyen magas vagy?
156 cm körülbelül, hobbit vagyok ^_^

5: Hány kiló vagy?
Egy hölgytől nem illik megkérdezni ezt ;)

6: Van tetoválásod?
Nincs.

7: Van piercinged?
Nincs. A bal fülemben van egy plusz lyuk, ha ez számít :D

8: OTP?
Sherlock és Dr. Watson <3 Amúgy nagyjából az összes Disney-párt ide sorolhatnám :D

9: Kedvenc sorozat?
Hűha. Sok van. A legutóbbi imádatom a Bates Motel. Ezen kívül, a teljesség igénye nélkül: Sherlock, The Big Bang Theory, Once upon a time, Game of Thrones, Modern Family, The Tudors, és a többi. Bár most nem volt rájuk elég időm…

10: Kedvenc együttes?
Maroon 5 =) Van még pár, de nem kezdek hosszú felsorolásba, őket pedig már 10 éve imádom töretlenül.

11: Valami, amit hiányolsz?
Szabadidő =)

12: Kedvenc (zene)szám?
Imagine Dragons: Demon – ez a legújabb kedvencem, csodálatosan szép.

13: How old are you?
22…

14: Csillagjegy?
Skorpió

15: Milyen tulajdonságot keresel egy partnerben?
Hűség, megbízhatóság, és mára rájöttem, hogy a közös érdeklődési kör és az alapvetően fontosnak tartott értékek nagyon lényegesek.

16: Kedvenc idézet?
„Live and let live. That’s my motto” Mrs. Hudson
„When I feel sad, I stop being sad and be awesome instead. True story.” Barney Stinson

17: Kedvenc színész?
Gonosz kérdés, rengeteg van. Tom Hiddleston, Benedict Cumberbatch, Martin Freeman, Richard Armitage, Ralph Fiennes, Gary Oldman, Colin Firth, és hogy írjak egy nem echte angolt is, Robert Downey Jr. :D Színésznők közül Helena Bonham Carter, Jennifer Lawrence, Emma Stone.

18: Kedvenc szín?
Lila, bordó, fekete

19: Hangos vagy lágy zene?
Hangulattól függ. De ha hangosan hallgatom, akkor is fülhallgatóval.

20: Hová mész, ha szomorú vagy?
Olyankor itthon szeretek lenni.

21: Mennyi ideig szoktál zuhanyozni?
10 percig körülbelül.

22: Mennyi idő alatt vagy kész reggelente?
Reggelivel, öltözködéssel, mindennel együtt 45 perc.

23: Verekedtél valaha?
Nem, de már nagyon érik :D

24: Mi az, ami felizgat?
Tom Hiddleston… Na jó.

25: Mi az, ami lehangol?
Ha valaki szomorú és negatívan áll mindenhez.

26: Miért csatlakoztál a Youtube-hoz?
Nem vagyok fent, csak „nézőként”

27: Mitől félsz?
Fú… Félek a bohócoktól és a békáktól, bár utóbbiaktól inkább irtózom. Sok mindentől tartok, félek egyébként sajnos, de próbálom őket leküzdeni.

28: Min sírtál legutoljára?
Legutóbb szerdán, iskolalátogatáson voltunk, sérült gyerekeknél. Nagyon megviselt, annyira édesek voltak, szívszorító volt. Amikor hazaértem, kb. kinyitották a csapot.

29: Legutoljára mikor mondtad, hogy szeretsz valakit?
Most, körülbelül öt perce =)

30: A YouTube neved jelentése?
-

31: Utolsó könyv, amit olvastál?
John Fowles: A francia hadnagy szeretője

32: A könyv, amit most olvasol?
Sofi Oksanen: Tisztogatás                                 
Christoph Ransmayr: A jég és sötétség borzalmai

33: Legutolsó sorozat, amit láttál?
Bates Motel első évada, de már hetekkel ezelőtt =(

34: Legutolsó ember, akivel beszéltél?
Személyesen C-vel. Telefonon anyukámmal. Cseten egyik nagyon jó barátnőmmel.

35: Mi a kapcsolatod azzal az emberrel, akivel legutóbb sms-eztél?
Nem nagyon szoktam sms-ezni mostanában, de tegnap egyik csoporttársammal.

36: Kedvenc étel?
Rakott krumpli <3

37: Hová mennél el legszívesebben?
Londonba ismét, Skóciába, Új-Zélandra, Olaszországba, Finnországba, stb.

38: Utolsó hely, ahol voltál?
Az egyetemen, előtte pedig turizni egy kicsit.

39: Bele vagy zúgva valakibe?
Bele, de nagyon.

40: Legutóbb kit pusziltál/csókoltál meg?
C-t. Megyek mindjárt ismét =)

41: Legutóbb mikor bántottak meg?
Egy kicsit ma is, de annyira nem vettem magamra. Amúgy 1 hete.

42: Kedvenc édességed?
Sima Milka, nyami. Sütik közül minyon.

43: Milyen hangszeren játszol?
Fuvolán és furulyán, bár évek óta nem volt a kezemben sajnos egyik sem.

44: Kedvenc ékszered?
A baglyos nyakláncom.

45: Mit sportoltál legutóbb?
Haha! Sajnos régen. Amúgy főleg séta, az mindennap akad dögivel.

46: Legutolsó dal, amit énekeltél?
Hmm… Szeretek énekelni, bár nem tudok, illetve tudok, de nem jó a hangom :D

47: Kedvenc csajozós/pasizós szöveged?
Nem szeretem őket :D

48: Használtad valaha?
Nem.

49: Legutoljára mikor találkoztál/randiztál valakivel?
C-vel naponta. Amúgy két barátnőmmel volt egy szuper délelőttünk, turiztunk egyet. Jó volt.

50: Ki válaszolja meg a kérdéseket?
Mindenki, akinek van rá ideje és kedve! =)