2013. február 6., szerda

A szürke ötven árnyalata - vélemény

Elolvastam ezt a sokat vitatott könyvet, kíváncsi voltam, mi ez a nagy hype körülötte. Egyébként így vagyok általában a hisztériával övezett dolgokkal, mindig tudni akarom, mi a felhajtás oka. Ebből már keveredtem ki pozitív élményekkel (a Hunger Games könyvek-film, csak hogy a közelmúltból említsek példát), de nagyon gyomorforgató dolgokat is olvastam, láttam.
A szürke ötven árnyalata inkább az utóbbi kategóriába sorolható az én olvasatomban. Manapság jóformán kínos bevallani, ha valaki olvasta már ezt a könyvet (hát még a trilógiát!), de én azt mondom, megéri! Tudni kell ugyanis, mit kezdünk el szidni, mielőtt belevágunk, és bizony hosszú a bűnlajstrom, tehát nem árt tisztában lenni a dolgokkal :D
Szóval, a fő problémám: a könyv nem szól semmi másról a szexen kívül. A sztori annyi, hogy 10 oldalanként egymásnak esik a két főszereplő, és részletesen olvashatjuk különböző pózokban, helyszíneken megejtett dugásukat. Ez jó és szép, de én a gyakorlati megvalósítás híve vagyok, nem olvasgatni akarom a dolgot. És az a fő baj, hogy a sok olvasó (azt mondják a rosszindulatúak, hogy a kielégítetlen háziasszonyok ezen élvezkednek, ha máshol nem tudnak, talán van benne valami…) ezeken a lapokon éli ki magát. Mellesleg pedig a könyvben megjelenő szado-mazo játékok már embereket ihlettek arra, hogy bántalmazzák a kedves párjukat. Természetesen izgató lehet néha egy kis erotika a regényekben, de ez, szerintem már sok, és ha én mondom ezt, akkor lehet nekem hinni. Plusz egy ideig ezt lehet változatosan leírni, de egy idő után kimerül a szexforrás, és unalmassá válik.
Ami még nagyon káros hatású (főleg, ha kiskorú olvasók kezébe kerül a mű): a két főhős közti kapcsolat a lehető leglealacsonyítóbb, és tipikus esete annak, mikor valaki olyan párt választ magának, aki nem a saját osztályában helyezkedik el (vagy legalábbis ezt hiszi magáról). Ana, a főszereplő lány – egyébként az ő szemszögéből olvashatjuk a sztorit – beválaszt egy milliárdos, jóképű, Adonisz-testű pasit, aki mellesleg perverz, de ez már csak hab a tortán, ugye. A lány ezek után folyamatosan azon agonizál, hogy ő nem elég jó Christian Grey számára, nem érti, miért van vele, magyarán nem elégedett magával, és egy ilyen férfi mellett esélye sem lesz az önmagával való kibékülésre. Emellett fennáll a helyzet, amit Szirmai Gergely csodás Hollywood Hírügynökség kritikájában a Twilight kapcsán említett, és amit A nyomorultak kapcsán én is írtam. Nem tudjuk, miért szereti egymást a két főszereplő. Kiderül, hogy imádják egymás testét mindig, mindenhol, és hogy Ana egészen más lány, mint akikkel eddig Christiannak dolga volt. Ezen kívül nem derül ki különösebben semmi, csak az, hogy egymás számára nagyon vonzók, imádják egymás illatát, szóval a kémia tökéletesen működik, de egyébként? Ana az egész könyv során próbálja megfejteni Christiant, aki azt kéri, bízzon benne, de közben semmit nem mond el rejtélyes múltjáról, kapcsolatairól sem sokat. Nekem ez kicsit paradox.
Aztán: hihetetlen pongyola a fordítás!!! Tótisz „internetesmém” András fordította, aki az ELTE – BTK-n végzett, ami elég rossz fényt vet országunk nagy múltú egyetemére… Nem tudom, ez az úriember mégis hogyan kaphatta meg ezt a munkát. Lehetséges, hogy „lefordította” a művet, majd egyből küldte a nyomdába? Merthogy ezt senki más hozzáértő nem olvasta el rajta kívül, mielőtt kiadták, az hétszentség. Olyan undorító magyartalanságok vannak, amik még inkább élvezhetetlenné teszik az olvasást. Nem tudom, az angol verzió milyen lehet, de mikor a Kings of Leon együttest Oroszlánkirálynak olvashattam a regényben, pár napra félre kellett tennem, és bevennem néhány szem nyugtatót… Felháborító, hogy mi lett manapság a fordítás művészetéből. Lássuk csak, anno Arany János, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes és folytathatnám, fordítottak, igazi csodákat tárva az olvasók elé, most pedig ez. Bölcsész vagyok, nagyon allergiás az effélékre, úgyhogy néhol nagyon fájt az olvasás. Anyukám, aki szintén elolvasta (és nem, ő nem kielégítetlen háziasszony :D), azt mondta: ilyen könyvet bárki tud írni. Igaza van.
Egyébként, ezen az oldalon királyul kivesézik a fordításnak nem nevezhetőt, és rá kellett jönnöm: a kedves úr magyarul nem tud, nem ismeri a szófordulatok jelentését az anyanyelvén. Ez az, ami igazán elszomorító. Egy példa, nem szó szerint, ami az oldalon is szerepel: „Ha ez az ember több harminc évesnél, én kismajom vagyok.” Tükörfordítás kb. Magyarul nem mondunk ilyet! Annyi szép kifejezés lenne rá! Rájöttem, hogy a regényt igazán értékelhetetlenné a fordítás teszi. Egyébként csak egy kevésbé kiemelkedő, de egyszer olvasható, akár még élvezhető könyv lenne, de ez az igénytelen kontármunka, amit fordításnak csúfolunk, hazavágja az egészet úgy, ahogy van.
Ezen kívül: a főszereplő, Ana eléggé idegesítő jelenség számomra. Erősen hajaz Bella Swanra. Folyamatosan agonizál, bénáskodik, nem lát a szemétől, teljesen alárendeli magát a férfinak, lassacskán elveszíti saját akaratát, és már semmi sem érdekli, mindenről hajlandó lemondani. Ráadásul nem is azt kapja cserébe, amit igazán szeretne, és nem is tud beszélni arról, mit akar. Nem egy szimpatikus ember, legalábbis nekem. A férfiről, Christian Grey-ről sem tudok túl sok jót mondani, arrogáns, zsarnok, aki bárkit és bármit megkaphat, mivel döglesztően néz ki, és minden szempontból tökéletesnek tűnik, kivéve rengeteg sötét titkát. De még mindig tűrhetőbb karakter, mint Ana, és természetesen a sok nő bugyija már a leírásától is olyan sebességgel repül le, hogy lyukat üt a padlón.
Amit pozitívumként tudok megjelölni, hogy olvastatja magát a könyv. Igaz, azért lapoztam újra és újra, mert kíváncsi voltam, történik-e más is a bujálkodáson kívül :D Jelentem: nem! :D
Ja, és lesz film. Éljen! Itt egy nem hivatalos, de igen jóra sikerült trailer, a két színész benne van/volt a kalapban mint lehetséges alakítók. Alexis lenne a tökéletes Ana, szerintem.

1 megjegyzés:

  1. Ehhez is hozzászólnék, ha nem bánod! :D Hát, én képes voltam mindhárom könyvet elolvasni és jelentem, még az első a legjobb közülük... Engem leginkább Christian karaktere izgatott az egészben, mert annyira titokzatosnak tűnt és végig vártam a nagy leleplezést- és végül is lett benne valami ilyesmi, bár nem biztos, hogy ennyi áldozatot megért. :D Még az tetszett, mielőtt összejöttek volna, hogy Ana hogyan és mennyit bénázott (ráadásul a 3. könyv végén az irodába beesős részt Christian szemszögéből is elolvashatjuk). De amúgy a sok szex engem kifejezetten untatott, Ana egy idő után baromira idegesített és Christian ragaszkodása hozzá annyira hihetetlennek tűnt, hogy ez még fikciónak is gyenge... :D

    VálaszTörlés