Február 14.

Megfogadtam, hogy egy szót sem fogok írni erről a napról, de valahol muszáj kidühöngenem magam. Nem vagyok egy rózsaszín szívecskéket és plüssmackókat ajándékozó fajta, de nem is gyűlölködöm, épp ezért nagyon idegesít a két véglet végtelenül rám ömlő egyvelege a Facebookon. Mindenkinek egyéni szociális, hogy ünnepli-e vagy nem, utálja-e vagy nem, személy szerint egyikre sem vagyok kíváncsi. Olyan jó lenne, ha mindenki magában tartaná! Mi személy szerint minden évben szerényebb ajándékkal ünneplünk, nincs belőle nagy ügy, de annyira jól esett ezt a gyönyörűséget itt találni az asztalomon, mikor törődötten, beázott cipőben hazaértem!

Egyébként tökéletes volt a délutánom: turkáltam magamnak egy finom, puha, vajszínű pulcsit, itthon pedig How I met your mothert és Modern Familyt néztem kb. egy liter forró teát kortyolgatva. Most pedig leheveredem, olvasok a jövő hétre (de most olyan jók a kötelezők is, élvezet velük foglalkozni!), esetleg még megnézek egy-két részt a HIMYM-ből. Aztán hazaér az uram, és végre együtt töltünk pár órát, a héten nem találkoztunk túl sokat.

Kihívás #2 teljesítve

Teljesen elhanyagoltam a kihívást, de igyekszem újult erővel belevágni. Már feltettem ezer éve a Kihívás #2-t, ez most tulajdonképpen ugyanaz a lista, kicsit kiegészítve. 

1.      Záróvizsga tételek kidolgozása. à ez nem pipa. De hétről hétre igyekszem kidolgozni egy-egy tételt a záróvizsgára.

2.      Olvasmányok keresgélése a köv. félévre, akár könyvtárazás is. à pipa. Ezt a pontot már múlt héten kipipáltam, az első pár hét olvasmányait kikerestem-kivettem a könyvtárból, már csak el kell kezdeni olvasni.

3.      Rendrakás az íróasztalon, a fiókokban is. à félig-meddig pipa. Nem is részletezem, sosem leszek rendmániás, én átlátok a káoszon XD

4.       Előző pontok közül: írás, filmek, sorozatok, olvasás. à pipa. A lista közzététele óta megnéztük A fekete ruhás nőt és A hollót mint nem túl régi filmeket, és moziban a Django-t. Sorozatok közül befejeztem a Modern Family 3 évadát, folytattam a Being humant, megnéztem az Észak és Délt (az Elizabeth Gaskell feldolgozást, és hát *.*). Olvasás terén újraolvasom most A hobbitot, befejeztem A szürke ötven árnyalatát, és most A sötét ötven árnyalatát is, most éppen A tűz és jég dala III. részét olvasom.

5.       Nagytakarítás, mosás. à pipa. A fürdőszoba csillog-villog, a konyhában is szépen kitakarítottam. Mosás is megvolt.

6.       Néhány új cucc beszerzése az új félévre. à pipa. Vettem egy új iratrendezőt, még tollat kell.

Modern Family

Többek között azért is imádom a vizsgaidőszak utáni szünetet, mert ilyenkor van időm bepótolni a sorozataimat, sőt, rendszerint erős túladagolásban van részem, de imádom!

Jane-nap :)

Tegnap Jane-nel töltöttem a délelőttöt. Szuper jó volt kicsit beszélgetni megint, elkísért ügyeket intézni, sütiztünk-kávéztunk, jól esett már találkozni, kicsit kibeszélni az életünket teljessé tévő férfiúkat, például =). Megbeszéltük, hogy újra folytatjuk közös projektünket, a regényt, amibe annyira nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat anno. Szuper ötlet, nem hagyhatjuk veszendőben, az egyszer biztos! Már kijelöltük a megbeszélés dátumát is, remélem, sikerülni fog megvalósítani a megbeszélt terveket, és egyeztetni is tudjuk majd.

A szürke ötven árnyalata - vélemény

Elolvastam ezt a sokat vitatott könyvet, kíváncsi voltam, mi ez a nagy hype körülötte. Egyébként így vagyok általában a hisztériával övezett dolgokkal, mindig tudni akarom, mi a felhajtás oka. Ebből már keveredtem ki pozitív élményekkel (a Hunger Games könyvek-film, csak hogy a közelmúltból említsek példát), de nagyon gyomorforgató dolgokat is olvastam, láttam.

A szürke ötven árnyalata inkább az utóbbi kategóriába sorolható az én olvasatomban. Manapság jóformán kínos bevallani, ha valaki olvasta már ezt a könyvet (hát még a trilógiát!), de én azt mondom, megéri! Tudni kell ugyanis, mit kezdünk el szidni, mielőtt belevágunk, és bizony hosszú a bűnlajstrom, tehát nem árt tisztában lenni a dolgokkal :D

Szóval, a fő problémám: a könyv nem szól semmi másról a szexen kívül. A sztori annyi, hogy 10 oldalanként egymásnak esik a két főszereplő, és részletesen olvashatjuk különböző pózokban, helyszíneken megejtett dugásukat. Ez jó és szép, de én a gyakorlati megvalósítás híve vagyok, nem olvasgatni akarom a dolgot. És az a fő baj, hogy a sok olvasó (azt mondják a rosszindulatúak, hogy a kielégítetlen háziasszonyok ezen élvezkednek, ha máshol nem tudnak, talán van benne valami…) ezeken a lapokon éli ki magát. Mellesleg pedig a könyvben megjelenő szado-mazo játékok már embereket ihlettek arra, hogy bántalmazzák a kedves párjukat. Természetesen izgató lehet néha egy kis erotika a regényekben, de ez, szerintem már sok, és ha én mondom ezt, akkor lehet nekem hinni. Plusz egy ideig ezt lehet változatosan leírni, de egy idő után kimerül a szexforrás, és unalmassá válik.

Ami még nagyon káros hatású (főleg, ha kiskorú olvasók kezébe kerül a mű): a két főhős közti kapcsolat a lehető leglealacsonyítóbb, és tipikus esete annak, mikor valaki olyan párt választ magának, aki nem a saját osztályában helyezkedik el (vagy legalábbis ezt hiszi magáról). Ana, a főszereplő lány – egyébként az ő szemszögéből olvashatjuk a sztorit – beválaszt egy milliárdos, jóképű, Adonisz-testű pasit, aki mellesleg perverz, de ez már csak hab a tortán, ugye. A lány ezek után folyamatosan azon agonizál, hogy ő nem elég jó Christian Grey számára, nem érti, miért van vele, magyarán nem elégedett magával, és egy ilyen férfi mellett esélye sem lesz az önmagával való kibékülésre. Emellett fennáll a helyzet, amit Szirmai Gergely csodás Hollywood Hírügynökség kritikájában a Twilight kapcsán említett, és amit A nyomorultak kapcsán én is írtam. Nem tudjuk, miért szereti egymást a két főszereplő. Kiderül, hogy imádják egymás testét mindig, mindenhol, és hogy Ana egészen más lány, mint akikkel eddig Christiannak dolga volt. Ezen kívül nem derül ki különösebben semmi, csak az, hogy egymás számára nagyon vonzók, imádják egymás illatát, szóval a kémia tökéletesen működik, de egyébként? Ana az egész könyv során próbálja megfejteni Christiant, aki azt kéri, bízzon benne, de közben semmit nem mond el rejtélyes múltjáról, kapcsolatairól sem sokat. Nekem ez kicsit paradox.

Aztán: hihetetlen pongyola a fordítás!!! Tótisz „internetesmém” András fordította, aki az ELTE – BTK-n végzett, ami elég rossz fényt vet országunk nagy múltú egyetemére… Nem tudom, ez az úriember mégis hogyan kaphatta meg ezt a munkát. Lehetséges, hogy „lefordította” a művet, majd egyből küldte a nyomdába? Merthogy ezt senki más hozzáértő nem olvasta el rajta kívül, mielőtt kiadták, az hétszentség. Olyan undorító magyartalanságok vannak, amik még inkább élvezhetetlenné teszik az olvasást. Nem tudom, az angol verzió milyen lehet, de mikor a Kings of Leon együttest Oroszlánkirálynak olvashattam a regényben, pár napra félre kellett tennem, és bevennem néhány szem nyugtatót… Felháborító, hogy mi lett manapság a fordítás művészetéből. Lássuk csak, anno Arany János, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes és folytathatnám, fordítottak, igazi csodákat tárva az olvasók elé, most pedig ez. Bölcsész vagyok, nagyon allergiás az effélékre, úgyhogy néhol nagyon fájt az olvasás. Anyukám, aki szintén elolvasta (és nem, ő nem kielégítetlen háziasszony :D), azt mondta: ilyen könyvet bárki tud írni. Igaza van.

Egyébként, ezen az oldalon királyul kivesézik a fordításnak nem nevezhetőt, és rá kellett jönnöm: a kedves úr magyarul nem tud, nem ismeri a szófordulatok jelentését az anyanyelvén. Ez az, ami igazán elszomorító. Egy példa, nem szó szerint, ami az oldalon is szerepel: „Ha ez az ember több harminc évesnél, én kismajom vagyok.” Tükörfordítás kb. Magyarul nem mondunk ilyet! Annyi szép kifejezés lenne rá! Rájöttem, hogy a regényt igazán értékelhetetlenné a fordítás teszi. Egyébként csak egy kevésbé kiemelkedő, de egyszer olvasható, akár még élvezhető könyv lenne, de ez az igénytelen kontármunka, amit fordításnak csúfolunk, hazavágja az egészet úgy, ahogy van.

Ezen kívül: a főszereplő, Ana eléggé idegesítő jelenség számomra. Erősen hajaz Bella Swanra. Folyamatosan agonizál, bénáskodik, nem lát a szemétől, teljesen alárendeli magát a férfinak, lassacskán elveszíti saját akaratát, és már semmi sem érdekli, mindenről hajlandó lemondani. Ráadásul nem is azt kapja cserébe, amit igazán szeretne, és nem is tud beszélni arról, mit akar. Nem egy szimpatikus ember, legalábbis nekem. A férfiről, Christian Grey-ről sem tudok túl sok jót mondani, arrogáns, zsarnok, aki bárkit és bármit megkaphat, mivel döglesztően néz ki, és minden szempontból tökéletesnek tűnik, kivéve rengeteg sötét titkát. De még mindig tűrhetőbb karakter, mint Ana, és természetesen a sok nő bugyija már a leírásától is olyan sebességgel repül le, hogy lyukat üt a padlón.

Amit pozitívumként tudok megjelölni, hogy olvastatja magát a könyv. Igaz, azért lapoztam újra és újra, mert kíváncsi voltam, történik-e más is a bujálkodáson kívül :D Jelentem: nem! :D

Ja, és lesz film. Éljen! Itt egy nem hivatalos, de igen jóra sikerült trailer, a két színész benne van/volt a kalapban mint lehetséges alakítók. Alexis lenne a tökéletes Ana, szerintem.

Nátha és osztálytali

Náthás vagyok. Utálom ezt az állapotot: mikor a genyó kis betegség még nem döntötte el, hogy teljesen ledöntsön-e a lábamról, vagy ne. Azon kívül, hogy ipari mennyiségű zsepit használok el és nyitott szájjal kell lélegeznem, más bajom nincs. Ezt annyira nem szeretem!

Ma gimis osztálytalálkozó viszont! ^^ Mi félévente össze szoktunk jönni egy kis csevegésre, iszogatásra, és eddig mindig szuperül sült el a dolog, remélem, ma sem lesz másként. Sajnos a volt kedvenc osztályfőnökünk nem tud eljönni. Ami rosszulesik, hogy van pár ember, aki egyetlenegyszer sem vette még a fáradságot, hogy eljöjjön… Pedig jó közösség voltunk, összességében is elvoltunk, és mindenki megtalálta a maga társaságát, emberét. Van, aki vissza sem jelez soha konkrétan XD

Félek

Jövő héten reg.hét, aztán megint suli. Nem akarok menni, ez most tiszta előttem. Furcsa, mert eddig mindig repesve vártam, tapsikolva, mint kisgyerek a vattacukorra, de most valahogy nem fűlik hozzá a fogam. Egy picit az vidított ma fel, hogy 4,93 lett az átlagom, a második legjobb eddigi pályafutásom során. Felemás lesz ez a félév több szempontból is. A fő, hogy utolsó alapszakos félévem, aminek a végén ott vár a csodás záróvizsga és szakdolgozatvédés, majd pedig a kérdés, hogy felvettek-e mesterszakra. Előtte még a mesterszakra való jelentkezés procedúrája következik februárban, ami éppen elég. Azután, mivel utolsó félév, és a mesterszak már új lap, ettől a három évtől független, ez a félévem kb. nem számít. Nem fogok jövőre első félévben ösztöndíjat kapni, tehát kár teperni magam. De ha kár teperni magam, akkor félek, hogy szörnyen szarni fogok mindenre, és elhanyagolom a dolgaim. Ejnye-bejnye vagy nem, nekem nagy motiváció a minél jobb átlag, és a vele járó ösztöndíj. Aztán, áprilisban TDK, méghozzá országos verseny. Nem félek. Áh, dehogy… Annyira félek most! Főleg a jövőtől: felvesznek-e mesterre? Akarok-e én egyáltalán tanár lenni, alkalmas lennék rá? Ha igen, és végzek, találok egyből munkát? Nem fogok kikészülni idegileg? Tudom én ezt egy életen át csinálni? (mert régimódi vagyok, azt vallom, hogyha már megszereztünk egy végzettséget, kezdjünk is vele valamit, ne kelljen más dolgok után folyamodni, ha már egyszer megdolgoztunk az adott diplomáért, akármiért). Persze, nem akarok leállni, ha végeztem az „alap” mesterrel sikeresen (ami kettő tanári szakot foglal magában, tehát többet nem végezhetek mellette), akkor belevágok minimum még egy szakba (a nyelv-és beszédfejlesztő tanári nagyon tetszene még). Szóval néha fellelkesülök pár percre, hogy tudok én odaadó tanár lenni majd, aki érdekesen adja elő, amit kell, mert szereti a tárgyát (sok tanárunkon láttam, hogy utálja, amit csinál). Néha meg teljesen letörök, mert, noha már eldöntöttem, hogy ezt választom, és eltökélt vagyok, mégis megrettenek, visszahőkölök. Félek...