Visszatértem (?)

Jó isten, százmillió éve nem írtam ide… Gyötör a bűntudat, úgyhogy úgy döntöttem, rittyentek pár sort.

Elkezdődött a gyakorlat, ezzel kezdeném. Egyelőre még csak órákat figyelek meg, illetve egy nagy mázli folytán munkát kaptam egy esti gimnáziumban, ott már élesben megy az akció. Kicsit félve, kicsit még bizonytalanul, de azt hiszem, elmondhatom, hogy mégiscsak nekem való ez a pálya. Természetesen rengeteg mindent kell még tanulnom, de összességében… Jól érzem magam. Nincs reggelenként gyomorgörcs vagy utálkozás, nem érzem tehernek, hogy be kell mennem az iskolába. Azt hiszem, ez a legfontosabb dolog, ha munkáról van szó.

Próbálom kihasználni, hogy határmezsgyén mozgok, hiszen még nem vagyok tanár teljes mértékben, de már diák sem vagyok. Ez viszont azt a szerencsés (néha szerencsétlen, persze) helyzetet eredményezi, hogy mindkét felet meg tudom érteni, mindkét oldalról tudok tanulni, infókat magamba szívni.

Egyszóval még kissé óvatosan merem csak leírni, hogy nekem ez tetszik, minden nehézsége ellenére, annak ellenére, hogy mindenki fröcsög, hogy minősítés, portfólió, meg a többi ostoba dolog.

Az esti gimnázium pedig nagy megtiszteltetés, ugyanakkor mélyvíz is, de nem bánom, mert itt már elkezdtem a munkát, így, mire a gyakorlatban odáig jutok, hogy elkezdem, már nem teljesen tapasztalatlanul állok majd az osztályok elé.

Furcsa, mert mielőtt belépek a terembe, izgulok, nem az a régi, hányós izgalom ez, ami még az egyetemi időkben is néha felütötte nálam a fejét – úgy látszik, már megedződtem –, hanem valami kevésbé szorongató érzés, de amint bemegyek az ajtón, ez varázsütésre elillan. Nem tudom, mi ez, de örülök neki, hogy nem a vécékagylót ölelve töltöm az órák előtti pillanatokat.

Szóval… Ez van most. Jelenleg nagyjából a legtöbb percemet óraterveken való agyalás tölti ki, vagy az, hogy beosztom a napokat, hogy mindenre legyen időm a félév végéig, és tudjak végezni mindennel.

Persze nem is én lennék, ha nem szakítanék időt bizonyos dolgokra, de erről majd talán egy későbbi posztban :D

24 dolog, mielőtt 24 leszek

Nem szeretek szilveszterkor megfogadni semmit, most már pár éve nálam az annyi dolgot teszek meg a szülinapomig, ahány éves leszek dolog dívik. Tragikus, hogy októberig 24 pontot kell kipipálnom a listámról.

1.      Elolvasni végre Tolkien-től a Szilmarilokat.

2.      Jó és már régen tervezett sorozatokat megnézni (Dexter, Downton Abbey, Breaking bad, stb.).

3.      Irodalmi színhelyeket látogatni.

4.      Elolvasni 100 könyvet (ez szilveszterig is megteszi :D ugyanis ez volt az egyetlen fogadalmam december 31-én).

5.      Mindről valamiféle feljegyzést, véleményt írni, ha minden jól megy, a blogomra is kitenni.

6.      Befejezni a szakdolgozatomat, hogy ne a tanítási gyak. alatt kelljen vele bajlódni.

7.      Befejezni a portfóliót, hogy azzal se akkor kelljen foglalkozni már, max. az utolsó simítások szintjén.

8.      Listát írni arról, hogy milyen a jó tanár, milyen szeretnék lenni, mit rühelltem én egy tanárban, mit szeretnék megőrizni magamból mindenképpen.

9.      Előre felkészülni, amennyire lehetséges, a tanítási gyakra (óravázlatok, anyaggyűjtés, stb.).

10.  Önművelésre törekvés, képezni magam, főleg drámapedből – több hospitálás pl.

11.  Minél többet dolgozni a nyáron, lehetőleg úgy, hogy kapcsolódjon a jövőmhöz.

12.  Egy klasszat nyaralni – kb. ez lesz az utolsó nyaram diákként, ezt kihasználni.

13.  Rengeteget írni, törekedni arra, hogy minden nap legalább egy oldalt valamelyik készülő regényből.

14.  Mindent úgy csinálni, hogy elsősorban nekem legyen jó, ha a helyzet engedi.

15.  Sokat fotózni.

16.  Sokat főzni, új recepteket kipróbálni.

17.  Színházba járni.

18.  Jó filmeket nézni a kedvenceimmel a főszerepben.

19.  Újraolvasni a Gyűrűk Urát.

20.  Jobban odafigyelni az egészségemre.

21.  Mindig jókedvűnek lenni, nem hagyni, hogy bárki is elrontsa.

22.  Sok közös programot tervezni/szervezni C-vel.

23.  Jótékonykodni, segíteni másokon, nyilván amennyire a lehetőségeim engedik.

24.  Sokat kreatívkodni, ha már így rákaptam decemberben.

Sz.rtenger

Baromi bizonytalan vagyok a jövőmet illetően, és a kedves egyetem nem nagyon segít a döntésben, sőt, csak lököd afelé, hogy soha a büdös életben ne akarjak tanár lenni. Az van, hogy második évemet töltöm a mesterszakon, és gőzöm sincs arról, hogy kéne tanítani. A pedagógiás óráink kalap szart sem érnek, a pedes tanárok vagy baromi elfoglaltak, mert más iskolákban is oktatnak, vagy csak szimplán szarnak bele az egészbe. Ja, és összesen HÁROM pedtanár van. Három. Oké. Nem tudom, hogyan reagáljak majd a diákok által előidézett váratlan szituációkra, nem tudom, hogyan tegyem érdekessé az óráimat, nem ismerem a kamaszok lélektanát (csak annyira, amennyire még emlékszem rá, milyen volt diáknak, kamasznak lenni, szóval ez még rendben is volna). Ott ülök nap, nap után, és nincs semmi értelme. Magyarból csak ismétlünk, de olyan dolgokat, amik középiskolában soha, de soha nem fognak előkerülni. Huszadjára rágjuk át magunkat az irodalomelméleten, Gadamertől Szegedy-Maszákig, ami tök jó, csak az életben nem kerül elő többet, kivéve, ha egyetemen tanítok (LOL). Más irodalmas órán kortárs irodalmat veszünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de mi még emelt szinten is csak Pilinszkyig jutottunk el az anyagban, ő meg lazán nem kortárs, ugyebár. Nyelvészetből sokadjára nyúlunk az uráli alapnyelv témaköréhez. Minek, már megint? Nem fogom tanítani!

De olyan óránk, hogy hogyan állíts össze egy tisztességes nyelvtanórát, NEM VOLT.

A drámapedagógia az, aminek van értelme, igaz, hogy minden pénteket ott töltünk, és pár szombatot is, de már nem érdekel. Ott legalább kapok tudást, cserébe valamit azért, hogy ott vagyok, hogy tanulni akarok. Ne tanítsanak hétköznap pedből, rendben. Ismételjünk magyarból, oké. De inkább nem járok be, inkább keresek állást mint ped. asszisztens, de ne rabolják el az időmet.

Semmiben sem vagyok biztos. Nem tudom, nekem való-e egyáltalán ez a pálya, fogalmam sincs semmiről, legalábbis így érzem. Jó lenne beszélgetni, és nemcsak egymással. Jó lenne, ha a tanáraink biztatnának minket, ha azt mondanák, csináld csak, hülyegyerek, jó leszel, megoldod. Mindig azt szajkózzák, hogy na, majd a gyakorlatban tapasztaljuk meg úgyis. Hát, akkor kérdezem én, minek ülök itt két évet feleslegesen? Megtanulnám önállóan, amit meg lehet, aztán kész.

Ja, és teszem még hozzá a szép kis litániához, hogy eddig gyerekeket csak hospitálás alkalmával láttunk. Erre most lesz egy óránk, ahol majd mikrotanítást kell végezni a város egyik legjobb gimnáziumában. Úgy érzem, hányok az idegességtől, ha erre gondolok, és erről az egyetem tehet. Nem állapot, hogy másodévben kerülünk éles helyzetbe először.

Mindeközben pedig gyűlölöm és undorodom tőle, hogy mindig panaszkodom, de nem tudok mit tenni. Felbasznak bizonyos dolgok. Főleg, ha a jövőmről van szó, amit úgy érzem, ezúttal abszolút nem én befolyásolok. 

Egyetem, vagy mi

Hétfőn kezdődik az egyetem. Ilyen leszarom-üzemmódban is rég voltam. De az is lehet, hogy soha. Csupán két hétig szivattak minket a tárgyfelvétellel, ami még mindig nem oldódott meg. Úgyhogy ma szépen elküldjük a kedves hangvételű kis üzenetünket. Jó muri lesz ez a félév. Bár kivételesen csak négy szombatot kell bent tölteni, ellenben szinte az összes pénteket. De ez már jelentős haladás az eddigiekhez képest. Amúgy persze hétfőtől-csütörtökig órák vannak, ez nem is kérdés, ugye. De, ahogy előző félévben valamikor megfogadtam, teljesen le fogok szarni mindent, csak az érdekel, amiből én profitálok. Ami megint kevés lesz, úgy érzem. De már túl vagyok azon, hogy jó kisdiák legyek. Kapjam meg az ösztöndíjat, és kaszáljam le azt a tudást, amit én hasznosnak érzek, plusz műveljem önmagam úgy, ahogy csak tudom. Ezek a céljaim. Vicces, hogy már fel se kapom a vizet, amikor meglátom a katasztrófa órarendet. Már csak röhögtem, amikor egyik durva stílusú, teljesíthetetlen elvárásokat támasztó tanárunk már a reghéten küldte az emailt, hogy mit vár el tőlünk egy hónap múlva, és hogy már most készüljünk.

De nem baj. A Maroon 5 új albuma például csodásmesés, vannak apró örömök, amiknek nagyon tudok örülni, és amikből sokkal többet épülök, mint a nyamvadt egyetemből. 

Lord Baelish

A ki tudja, milyen okból újra feltörő Petyr Baelish-mániámnak köszönhetően úgy döntöttem, végre belevágok a Trónok harca könyvekbe. Az első négy rész meg is van, mindet jegyzettámogatásból vettem, jee. Nem tudom, eddig miért nem kerítettem rá sort, de Lord Baelish megoldotta a problémámat. Eddig nagyon-nagyon tetszik, ahogy várható is volt.

Álmaim egyik netovábbja ez a pasi. A karakter meg mén inkább. A rabszolgája akarok lenni. És amúgy normális vagyok. Néha. 

Öregszem

Hihetetlen, de tegnap volt a kishúgom első iskolai napja. Nagyon durva, hogy még szinte tegnap született, ma pedig már közel 7 éves nagylány. Azt mondta, hogy „király a suli”. Kíváncsi vagyok, meddig gondolja még így. 

Gyerekkori "szerelmek"

Mivel lételemem a nosztalgiázás, imádom visszanézni azokat a filmeket, amiket gyerekkoromban szerettem, és ötezerszer meg tudtam nézni. A szerencse az, hogy ezeknek nagy része még most is üt :D Ilyen volt például az Ace Ventura, a Nicsak, ki beszél első két része, a Csupasz pisztoly filmek, az Indiana Jones, az Addams family, és persze a Vissza a jövőbe trilógia (na meg a Disney). Mint minden kiskölyöknek, nekem is lettek „szerelmeim”, akiket most bemutatnék, lássa mindenki, milyen jó is az ízlésem – mert többségükről még mai szemmel is azt mondom, hogy jól néztek ki. Harrison Fordért a mai napig megőrülök, Fülöp herceg sosem öregszik, a többieket viszont az adott szerepeikben imádtam, és imádom most is. A sorrend nem mérvadó.

1.      Sandokan – Volt a Sandokan sorozat, mindig a nagypapámmal néztem, és csüngtem Kabir Bedi-n. Vicces ez egy kb. hatéves kislánytól, nem? :D Nem egy tipikus simabőrű tinibálvány. Szakállas, indiai, alfahím kalóz, és azok a gyönyörű szemek... Mit sem változtam, úgy érzem. 

2.      Imoteph a Múmiából  – Úgy tűnik, a főgonoszok iránti rajongásom is korán kezdődött. Emlékszem, mennyire féltem a Múmia első részétől, többedszerre is, de ez a kopasz fickó nemcsak az ijedelem miatt dobogtatta meg a szívemet.

3.      Marty McFly – Ó, te jó ég. Pici, de furfangos fiatal srác, aki okos és vicces is. Végem volt. Különösen a 3. részben imádtam, ez a cowboy-ruha nagyon bejött, már majdnem macsóssá tette Marty-t. A légdeszkája pedig kb. a legmenőbb dolog volt, amit csak el tudtam képzelni. Ma is vágyom egyre :D 

4.      Harrison Ford elsősorban az Indiana Jones-ból, de Han Soloként is – Ó, igen, őt kellett volna az első helyre tenni. Imádtam a szexis régészprofesszort! Nem is tudom ragozni, de nekem Harrison-t tekintve mindegy, hogy ostorral vagy űrből szalajtott pisztollyal küzd, én imádom a mai napig. 

5.      Fülöp herceg – Az első szerelmem :D Szerettem nagyon a Disney-t, kiskoromban a Csipkerózsika, a Pochahontas, az Oroszlánkirály és a Mulan voltak a kedvenceim (és az Anasztázia meg a Tom és Jerry, ami nem Disney). A Csipkerózsika volt a top 1, és Fülöp nagyon tetszett nekem. Romantikus selyemfiú, mi több kell egy kislánynak? Ma már rájöttem, hogy az én ízlésemnek a Kis hableány Eric hercege felel meg <3 De még mindig Fülöp a kedvenc Disney hercegem. 

6.      Kovu – Tudom, ez már a legalja, de kifejezetten szerelmes voltam egy oroszlánba. Ráadásul egy gonosznak induló oroszlánba :D 

7.      John Travolta a Nicsak, ki beszélből – Talán nem is kell magyaráznom. Én is akartam vele táncolni. 

Plusz egy: Gomez Addams. Nem tehettem meg, hogy éppen őt hagyom ki, mert megvesztem az Addams family-ért kiskoromban, őrülten röhögtem a poénokon, egy részét persze csak most értem igazán, de imádtam. Gomez akkor még nem tetszett, most viszont, ah. Raul Julia jó pasi volt. 

Nektek voltak ilyen szerelmeitek? Kíváncsi lennék, ha valaki még olvas, írja meg kommentben, vagy akár saját bejegyzésben! :)